Anyatejnagykövet

Csák Miléna                                                     védőnő, IBCLC szoptatási tanácsadó

Szeretettel köszöntöm!

Engedje meg, hogy bemutatkozzak. Csák Miléna vagyok, szoptatási tanácsadó (IBCLC), védőnő, két kisgyermek édesanyja.

Egészen fiatal korom óta foglalkozok családokkal, gyermekekkel. Családi vállalkozásunk révén korán kapcsolatba kerületem a gyermekekkel, lovasoktatóként majd állat asszisztált terapeutaként folytattam tevékenységemet. Ezt követően közgazdász diplomát szereztem vállalkozásfejlesztő szakirányon.

Nagyobbik gyermekem születésekor kerültem bele abba a varázslatos körbe, amely a szülés-születés-szoptatás csodáját hordozza magában és teljesen beszippantott. Az állatok között felnőve és a náluk tapasztalt természetesen zajló folyamatokból kiindulva fel sem merült bennem, hogy bármi probléma adódhat ezeken a területeken, egészen addig, amíg picivel korábban érkező lányommal néhány napot PIC-en nem kellett töltenünk, majd pár hetes korában szemben nem találtam magam a "kevés tej" problémával. Ezt követően mellgyulladás és egyéb problémák léptek fel, de ezeken túljutva egy hosszú és boldog szoptatási időszakot tudhatunk magunk mögött.

Második gyermekem születésekor döntöttem el végleg, hogy az addig összeszedett információkat, tapasztalataimat szeretném az édesanyák szolgálatába állítani. Első lépésként utánajártam, hogyan is tudok anyatej leadásával segíteni. Anyatejadóként egyre inkább átéreztem az anyatejjel történő táplálás fontosságát, hiszen magam is részese voltam annak a fantasztikus folyamatnak, amely az arra leginkább rászoruló kisbabák számára támogatásként nyújtható. Az otthon töltött idő alatt elvégeztem több tanfolyamot a szoptatási ismereteim bővítésére és ezzel párhuzamosan tanultam a Semmelweis Egyetemen, mint védőnő hallgató. Kitűnő eredményű államvizsgát követően sikeres IBCLC (nemzetközi minősítésű szoptatási tanácsadó) vizsgát tettem.

Elhívásom, hogy segítsem a családokat a nehéz helyzetekben és megkönnyítsem a hétköznapokat a naprakész, hiteles információk átadásával és egyénre szabott, hatékony gyakorlati segítségnyújtással. A szoptatáson túl az édesanyák egészségére is kiemelt figyelmet fordítok a komplex családgondozás jegyében.

Az anyatej nagyköveteként a szoptatás elősegítéséért, biológiai normaként történő elfogadtatásáért, az egészségügyi dolgozók és a társadalom támogató attitűdjének kialakításáért dolgozok. Szívügyemnek tekintem a kártékony gyakorlatok és tévhitek felszámolását és jó nagykövetként tiszta szívvel és alázattal képviselem az anyatej, a folyékony arany értékének védelmét.

Mottóm: "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan".




🛑Szoptatási tanácsadás a járványügyi helyzetben is!

Nem maradnak magukra az édesanyák a mostani járványügyi helyzetben sem.

💻Az online tér biztonságából segítek, ha elakadtál.

Keress meg:
📍ha bizonytalan vagy
📍ha fájdalmas a szoptatás
📍ha nem gyarapodik megfelelően a babád
📍ha bármilyen kérdésed adódik a szoptatással vagy babagondozással kapcsolatban.

📱 https://m.facebook.com/anyatejnagykovet/?ref=bookmarks
ℹ www.anyatejnagykovet.hu
📧 info@anyatejnagykovet.hu



Itt ellenőrizheti IBCLC vizsgám érvényességét:

https://iblce.org/public-registry/ 

ID szám: L-167036